picture

Mátrai borvidék

Földrajzi adatok

A Mátrai borvidék az ország második legnagyobb, hegyvidéki boros területe. A Mátra hegység déli lankáin találhatók a szőlőültetvények, többek között a mieink is. A Tarna és a Zagyva folyók határolják a legjobb boros területeket, amelyek terroir-ja igen változatos: a pannonagyagtól kezdve, a löszön, andeziten, riolittufán képződött barna erdőtalajon át, egészen a fekete nyiroktalajig.

A Mátra hegyvonulatai védik az e talajon élő tőkéket a keleti-nyugati szelek hatásától. Az évi középhőmérséklet 9-11°C-on mozog, míg a csapadék 600-800 mm között mozog, bár előfordul, hogy egy-egy évben, mint 2010-ben is meghaladja az 1000 mm-t. A klimatikus viszonyokra jellemző, hogy Tokaj és Eger vonalához hasonlóan, a mérsékelt kontinentális éghajlattal rendelkezik. Hamar tavaszodik ki, így a zsendülés is hamarabb elindul a helyi fajták, így a sárgamuskotály, a cserszegi fűszeres, a rizlingszilváni, a szürkebarát, a chardonnay, tramini, sauvignon blanc, kékfrankos stb. tőkéin.

A Mátrai borvidék központja Gyöngyös, e köré épültek falvak, kisebb városok, amelyek lakosságának egy része hozzánk hasonlóan szőlészledéssel foglalkozik. Ezek közé tartozik Visonta, Markaz, Nagyréde, Abasár, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos és Gyöngyöstarján. Ez utóbbi helyen található a mi pincénk is, szőlőterületeink is ennek határában találhatók.

Történelmi adatok

A vidéken a XIII. században a gazdák kedvet kaptak a mezőgazdasági munkákhoz, így errefelé is nagyfokú szőlőtelepítésekbe kezdtek. Ennek köszönhetően a borkereskedelem is kezdett fellendülni. Később, a XV. században már a helyi bíró felügyelte a borok minőségét, ahhoz, hogy valaki eladja borát, e szervvel kellett hitelesítetnie.

Borvidékünk a történelmi borvidékek sorába tartozik, hiszen már István király idejében is létezett, a kornak megfelelően nagyon fejlett szőlőkultúrával rendelkezett. A filoxéra vész előtt - érdekességként - nem a mára fehér borairól híres vidék volt ez, hanem kadarkáiról ismerték hazánkban. Ez az időszak, és a jelenlegi kutatások is azt mutatják, jól érzik borvidékünkön magukat a kékszőlők is.

A történelmi borvidékre a filoxéra vészen túl pont a történelem mért nagy csapást, ugyanis az első és a második világháború alatt nem kímélték, és nem is gondozták a szőlőterületeket, a tőkék nagy része kárt szenvedett. Azonban a helyi gazdák kitartó munkájának köszönhetően az 1950-es évektől ismét kezdett felvirágozni e vidék, a téeszesítés és emiatt az uniformizálás eltörlése után, mára az egyik vezető fehérboros borvidékké nőttük ki magunkat.