Ha vissza szeretnénk menni az időben, vagyis oda, hol kezdődött az érdeklődésem a borok iránt, egészen a gyermekkoromig kell pörgetni az idő vas kerekét. Gyakorta segítettem az apámnak a borfejtésben, de a szőlészkedésből is aktívan kivettem a részem. Szép lassan az életemmé vált ez a tevékenység.
A mostani pincénket feleségem, Lídia nagyszülei 1947-ben építették, ami akkor meglehetősen nagynak számított. A törés a téeszesítés idején jött el, ekkor ugyanis minimalizálni kellett a borászatunkat, ami a borok mennyiségét is megcsappantotta. Változás csak 1990 után következett be.
Ekkor döntöttük úgy Lídiával, hogy folytatjuk a hagyományokat. Voltak meglévő földjeink, illetve koronára és kárpótlási jegyekre is vásároltunk vissza területeket. Szép lassan telepítésekbe kezdtünk, hiszen akkor, a megszerzett földjeink közül még sok pusztán hevert.
A jelenlegi pincénket a feleségem szülei építették, ezt örököltük mi meg. Amikor átvettük 1,5 hektárnyi területtel rendelkeztünk, amely mára 16-17 hektárrá nőtt. A téeszes időkben ötféle szőlő volt telepítve, amiből természetesen a „köz” javára kellett beszolgáltatni hatalmas mennyiséget. Ekkor rizlingszilvánink (0,75 ha), saszlánk (0,15 ha), zöldveltelinink (0,3 ha), traminink (0,2 ha) és cserszegi fűszeresünk (0,1 ha) volt Gyöngyöstarján területén a Bérci, a Rétföld és a Gerey dűlőkben.
Mivel láttunk fantáziát a mezőgazdaságban, 1998 után újratelepítettük a szőlők egy részét, amik 2000-ben fordultak termőre. A folytatás egyszerre volt véletlen és mégis átgondolt. Ekkor már a gasztronómiában értékesítettük borainkat, elég jó aránnyal. Tudatosan választottuk a chardonnay-t, a sauvignon blanc-t, a cabernet sauvignon-t, szürkebarátot, sárgamuskotályt és a cserszegi fűszerest az új csapásvonalnak.
2000-től napjainkig a pincészet életében a legnagyobb változást a régi, Mátrai borvidéket bemutató szlogenen való túllépés jellemezte: illatos, könnyed, gyümölcsös borok mellett már a nehezebb, testesebb borok is jelen vannak.
Családi borászatunkban a következő fordulópont 2000 tájától számítható. Ekkor kezdtünk komolyan borokat készíteni. Leraktuk párommal a borászat alapjait, amit aztán Péter fiunk, aki közben kertészmérnöknek kezdett tanulni, szép lassan el kezdett átvenni. Tetszett neki ez a szakma, majd a borászkodás csínját-bínját is kitanulta. Mindezt teljesen a saját akaratából, igaz mi, a szülei alternatívaként megmutattuk neki, hogy ezt az utat is választhatja, ha szeretné, de semmiképpen sem szerettük volna befolyásolni pályaválasztásában.
A végzetségem szerint én gépésztechnikus vagyok, vagyis mindent, amit tanultam, azt a szüleimnek köszönhetem, és persze a saját tapasztalatoknak, amikre a szőlőben eltöltött több évtized alatt tettem szert. Így fontos lépés volt a családi pincészetünk életében, amikor nagyobbik fiunk pályájának a szőlész-borász szakmát választotta.
Péter már a 90-es évek közepétől borászati képzésben vett részt. Felsőfokú tanulmányait is ezen folytatta, a gyöngyösi főiskolán tanult. Mindig azt hajtogatta, hogy nem azért tanultam, hogy a földet túrjam. Aztán a jó Isten másképp döntött.
Péter szakmai tudására alapoztunk az évek során, fontosnak tartottuk azt is, hogy támogassuk abban, ha külföldön szeretne ismeretekre szert tenni, így juthatott el Kaliforniába is. Miután hazajött, szép lassan próbáltuk átadni kezébe a pincészet vezetését. Mellette Balázs is komoly támaszt jelent, mert neki meg a génjeiben ott van a mezőgazdaság és annak minden hozománya.
Egészen 2011 májusáig a szőlészeti és borászati munkák nagy részét Péter végezte, aztán úgy hozta az élet, hogy azóta főállásban egy másik pincészet főborászaként tevékenykedik. Így a felállás is változott, a pincészeti munkákban a kisebb fiunk, Balázs is bőven kiveszi a részét, mi a feleségemmel a szőlészeti munkákat csináljuk, míg a borok elkészítése Péter kezében van továbbra is.